Facebook Instagram Youtube

Ezeken dolgoztunk 2023-ban

Ezeken dolgoztunk 2023-ban
2024.02.13
Összegyűjtöttük, hogy mi mindent tettünk a bringás fejlődésért 2023-ban. A lista hosszú, és sokszor nem volt könnyű dolgunk, de amikor először bringáztunk végig az autómentes Lánchídon, amikor először tekertünk az Üllői úton úgy, hogy nem az életünket féltettük, amikor látjuk, hogy egyre többen kerékpároznak a városban fiatalok, idősek, szülők a gyerekeikkel, és azt mondjátok, hogy már ti is BÁTRAN MERTEK BRINGÁZNI - olyankor érezzük, hogy minden munkával töltött percet megért!

Régi álmunk, évtizedes törekvésünk végre megvalósult: dugómentes, bringázható a Lánchíd! A tavaszi I bike Budapest bringás felvonuláson, a területi szervezeteink által szervezett csillagtúrának is köszönhetően: több mint 15.000 kerékpározóval tekertünk a bringázhatóbb Budapestért, egy élhetőbb országért. Budapesten óriási lépéseket tettünk ennek érdekében, a Lánchíd mellett, elkészültek a város első védett kerékpársávjai is: az Üllői- és a Váci úton! A közösségi költségvetésen nyertes ötletünk a Szent István körúti bringasáv is létrejött, így a pesti oldalon végig ér a nagykörúti kerékpársáv. A 2023-as közösségi költségvetésen pedig mindent vittek a bringás ötletek! 

Két új területi szervezettel is bővült az országos hálózatunk, csatlakozott hozzánk a törökbálinti és a velencei csapat, akik rövid idő alatt elkezdték felpezsdíteni környékük kerékpáros életét különböző eseményekkel, programokkal, és az érdekképviseleti munkában sem lazsálnak. 

Bekerültünk az IKOP- és a TOP Plusz monitoring bizottságába, ahol lehetőségünk van részt venni a nyertes pályázók kiválasztásához szükséges kritériumrendszer véglegesítésében, és adott esetben módosításokkal korrigálni az eddigi gyakorlatot. Tiltakoztunk a szegedi 3. híd és a belvárosi autópálya kialakítása ellen. Követeltük a KRESZ-módosítást, szeretnénk minél több ember számára vonzóvá tenni a kerékpározást, ennek kiemelten fontos eleme, hogy a jogszabályok is a védtelen közlekedőket védjék. Elkészült a Bringázz a munkába applikációnk, az első kihívásokhoz több ezren csatlakoztak, már 6 településen indultak a Bicibusz menetek, idén tavasszal újra visszatérnek! Megújult a Kisokos kiadványunk, amellyel segíteni szeretnénk abban, hogy mindenki számára biztonságos és örömteli legyen a kerékpározás. 

A fő eredményeink rövid összefoglalója után részletesen is elolvashatod, hol és mi mindent tettünk a bringás fejlődésért 2023-ban.

Támogasd a munkánkat adód 1%-ával!  

Az 1% felajánlása ingyen van és pár perc elintézni. Mi egy évig dolgozunk belőle az egészségesebb, bringázhatóbb és élhetőbb Magyarországért!

  • Nevünk: Magyar Kerékpárosklub
  • Adószámunk: 18245402-2-43
  • 1% információk itt.
  • Adó 1% leadása pár kattintással akár már most itt.

Fő eredményeink:

  • Régi álmunk válik valóra: 150 év után dugómentes, bringázható a Lánchíd!
  • I bike Budapest bringás felvonulást szerveztünk, a bringázható Lánchídért és az élhetőbb Budapestért tekertünk több mint 15.000 résztvevővel
  • Elkészültek Budapest első védett kerékpársávjai: az Üllői- és a Váci úton!
  • Kész a Szent István körúti bringasáv - végre körbe ér a pesti oldalon a nagykörúti kerékpársáv! 2013 óta a fiókban várta a megvalósulást a Szent István körúti kerékpársáv, a fővárosi közösségi költségvetésre beküldött ötlet, a kampányunk és ti kelletettek hozzá, hogy meg is valósuljon!
  • Mindent vittek a BRINGÁS ÖTLETEK a főváros közösségi költségvetésén:
  • Tavasszal és ősszel is rendeztük bringás reggelit a területi szervezeteinkkel és partnereinkkel együtt, rekordszámú helyszínen, az egész országban.
  • Már 6 településen elindultak a Bicibusz menetek, idén tavasszal újra visszatérnek!
  • Elkészült a Bringázz a munkába applikációnk, az első kihívásokhoz több ezren csatlakoztak. Idén pedig továbbfejlesztjük, hogy még több embert tudjunk motiválni a munkába bringázásra!
  • Két területi szervezettel is bővült az országos hálózatunk: júniusban Törökbálint és környéke-, októberben pedig a Velencei-tavi területi szervezetünk alakult meg. Nagyon örülünk, hogy egyre többen szeretnénk aktívan tenni a kerékpározás fejlődéséért. Csatlakozzatok ti is! Legyünk minél többen!
  • Bekerültünk az IKOP- és a TOP Plusz monitoring bizottságába, ahol lehetőségünk van részt venni a nyertes pályázók kiválasztásához szükséges kritériumrendszer véglegesítésében, és adott esetben módosításokkal korrigálni az eddigi gyakorlatot.
  • Tiltakoztunk a szegedi 3. híddal kapcsolatos belvárosi “autópálya” tervezése, a biciklizés, gyaloglás, tömegközlekedés háttérbe szorítása, valamint a tervezés lakosságot kizáró módja ellen. Nem fogjuk hagyni, hogy élhetetlenné tegyék a várost!
  • Tiltakoztunk, és követeljük az azonnali KRESZ-módosítást! Elkötelezettek vagyunk abban, hogy védelmet nyújtsunk a kerékpározóknak, és minél több ember számára tegyük vonzóvá a kerékpározást, kitartóan dolgozunk az utak biztonságának javításáért. Az általunk javasolt intézkedések közé tartozik a gyorshajtás szigorúbb szankcionálása, valamint a balesetveszélyes csomópontok felülvizsgálata és átépítése.
  • Balesetveszélyes, rossz minőségű kerékpárutakra hívtuk fel a figyelmet, és elértük, hogy biztonságosabbá tegyék azokat. Például:

Támogasd a Kerékpárosklub munkáját!

Támogasd te is a bringás fejlődést! Csatlakozz a Kerékpárosklubhoz!

Tartalomjegyzék:

    EZEKEN DOLGOZTAK A KERÉKPÁROSKLUB MUNKATÁRSAI:

    Eredmények, fejlesztések:

    • Régi álmunk válik valóra: 150 év után dugómentes, bringázható a Lánchíd!
    • Elkészültek Budapest első védett kerékpársávjai: az Üllői- és a Váci úton!
    • Szent István körúti bringasáv - végre körbe ér a pesti oldalon a nagykörúti kerékpársáv! 2013 óta a fiókban várta a megvalósulást a Szent István körúti kerékpársáv, a fővárosi közösségi költségvetésre beküldött ötlet, a kampányunk és ti kelletettek hozzá, hogy meg is valósuljon!
    • Mindent vittek a BRINGÁS ÖTLETEK a főváros közösségi költségvetésén:
      • Biztonságosabb lesz gyalogos és kerékpáros közlekedés a Szent Gellért rakparton
      • Védettebb kerékpáros útvonalak
      • Kerékpáros biztonság növelése a Nagykörúton
      • Népliget gyalogos és kerékpáros elérésének megkönnyítése
      • Stefánia úti kerékpárút és járda közvetlen átvezetése a Városligetbe
    • 21 civil szervezettel kampányoltunk közösen a fenntartható közlekedési módokat előnyben részesítő Lánchídért

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Felvonulások:

      • I bike Budapesten bringás felvonuláson több mint 15.000 emberrel együtt mutattuk meg, milyen jó város a bringás város, amikor gyerekektől idősekig mindenki kerékpárra tud ülni ott is, ahol máskor nem igazán. Területi szervezeteink a város több részéből hoztak be bringás csapatokat a starthoz.
      • A 2023-as felvonuláson azért tekertünk, hogy a Lánchídon a felújítás után dugó helyett a fenntartható közlekedés kapjon helyett. Júniusban vált hivatalossá, hogy autómentes marad a Lánchíd - ezt a közös sikerünknek tekintjük, amiért éveken át együtt küzdöttünk!
      • Happy Mass Budapest első védett kerékpársávjain: örömtekerést tartottunk az Üllői- és Váci úton, Budapest első védett kerékpársávjain! Belvárosi autópályából egy élhetőbb sugárúttá változik át az Üllői- és a Váci út! A metrópótlás után felszabaduló buszsávok helyét kerékpársávok vették át!
      • Happy Mass a Szent István körúton: a 2022-es fővárosi közösségi költségvetésen NYERTES ÖTLETÜNK végre megvalósult, így körbe ér a pesti oldalon a nagykörúti kerékpársáv! Köszönjük mindenkinek, aki tavaly szavazott az ötletünkre!

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Javaslatok, vélemények (országosan, vidéken, budapesti agglomerációban, Budapesten):

      Budapest:

      • Óbuda pályázat észrevételezése (Bloomberg)
      • EV6 Barát patakon épülő vízügyi műtárgy kerékpározhatóságának támogatása
      • Egyeztetés a 2. kerülettel a jövőbeli kerékpáros tervekről
      • 9. kerülettel egyeztetés az Ecseri úti és Pöttyös utcai metrómegállók környezetének megújításáról, kerékpáros kapcsolatainak kialakításáról
      • Váci út-Üllői út védett kerékpársávos tervének észrevételezése
      • Kerékpáros kerületi bejárás a 7. kerületi önkormányzattal, javaslat az egyirányú utcák kétirányúsítására
      • Egyeztetés a 3. kerülettel a jövőbeli kerékpáros tervekről
      • Árpád fejedelem útja menti kerékpárút terveinek véleményezése
      • A tervezett Vérmező park véleményezése, kerékpáros javaslatok
      • Szent István körút védett kerékpársávos tervének észrevételezése
      • Javaslat a tervezett Rakpart burkolatára
      • Rakpart terveinek (Eötvös tér) véleményezése
      • Egyeztetés a 8. kerülettel a jövőbeli kerékpáros tervekről
      • Kelenföldi Intermodális Csomópont terveinek véleményezése
      • 7. és 16. kerület TOP Plusz, Egészséges utcák pályázati felhívásra beadandó terveinek véleményezése
      • Részvétel a BKK szervezésében a „Járművezetők és kerékpározók közötti szemléletformálás”workshop eseményein
      • Tanácsadás az Auchannak kerékpárbarát üzletek létesítéséhez
      • Tanácsadás a Sparnak a kerékpártámaszok telepítéséhez

      Vidéken:

      • 26. sz. főút melletti kerékpárút tervzsűriben részvétel
      • Győr város kombinált közlekedést előkészítő tanulmányához tanácsadás
      • Tervezés alatt álló olcsvai Szamos híd kerékpáros szempontú észrevételezése és javaslat adás
      • Részvétel a Pilisen átvezetetett feltáró út tervzsűrijében (Budapest határa és Leányvár között)
      • Budapest-Balaton kerékpárút kajászói baleseti gócpontjára megoldási javaslat
      • Egyeztetés a Budapest-Balaton kerékpárút belterületi szakaszairól Törökbálint térségében – polgármesterekkel és helyiekkel annak érdekében, hogy maradjon a nyomvonal a már kijelölt utakon
      • Budaörs kerékpárforgalmi tervének véleményezése
      • Szentendrei Bükkös patak mentén megvalósuló kerékpárút terveinek véleményezése
      • Szeged új Tisza híd engedélyezési terveinek véleményezése, javaslat készítése
      • Enying kerékpárforgalmi tervének véleményezése

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Szakmai előadások, workshopok

      • Részt vettünk a Nyitott Budapest munkacsoporti üléseken, ahol az alábbi témákról tárgyaltunk:
        • Budapest Mobilitási Terv workshop
        • Aktív és mikromobilitási stratégia (AMS), Kerékpárforgalmi főhálózati terv (KFHT) észrevételezés, még 2022-ben javaslatunkra közel 400 km-nyi útvonal került be a tervekbe
        • Konzultáció fedett kerékpártárolók létesítéséről társasházak, lakótelepek környékén
        • Fővárosi Településterv I. és II. civil egyeztetés
        • Fővárosi Önkormányzat jövő évi költségvetés-tervezetéről szóló tájékoztató
        • Rakpart tervezéséhez és megvalósításához szükséges monitoring rendszer kialakításáról
        • Közlekedésbiztonsági stratégia (KBS) észrevételezése
        • Workshop a Rakpart időszakos lezárásakor kivitelezhető ideiglenes programok és a hozzájuk szükséges átalakításokról
        • Javaslatot adtunk be a Fővárosi Közgyűlés 2024. évi munkatervének összeállításához

      Előadóként, kerekasztal résztvevőként:

      • Fridays for future felkérésére előadóként vettünk részt: Miért van szükség a forgalom csillapítására? (Bolygó)
      • Közlekedéstudományi Intézet szervezésében előadás a kerékpározás hasznairól a Települések két keréken rendezvényein
      • Előadást tartottunk a Bayer Hungária dolgozóinak a forgalomcsillapításról a Mobilitási Hét kapcsán
      • Videó interjú a forgalomcsillapításról (még nem jelent meg)
      • Részvétel a Fővárosi Önkormányzat felkérésére az „Új, kerékpározást segítő elemek a városképben” kerekasztal beszélgetésben
      • A „Fenntartható Közlekedésfejlesztés” kerekasztal résztvevőjeként a Településfejlesztési Operatív Program záró konferenciáján
      • Szentendre, Bükkös patak jövőjéről civil kerekasztal
      • 8. kerület: „Tök jó, de ne itt” konferencián kerekasztal partner
      • Civitas Muse interjú a hazai kerékpáros fejlesztések hátteréről

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Konferenciák, előadások, cikkek:

      • Részt vettünk a 2023-as Velo-City konferencián Lipcsében, Fazekas Samu kollégánk előadást is tartott az “Ágazatokon átívelő partnerségek a nagyobb hatás érdekében” szekcióban
      • Jártunk a Kihalni Veszélyes podcast adásában
      • Kerékpáros Klubesteket szerveztünk annak érdekében, hogy minél többször találkozzunk személyesen is veletek:
      • Miért szorult ki a Helyreállítási Alapból a kerékpáros közlekedés fejlesztése? A covid utáni Helyreállítási Alapból azonban a kormány által beadott és az EU által elfogadott terve alapján a kerékpározás semmilyen érdemi fejlesztésre nem számíthat
      • Kerékpáros kertváros? SOHA! Az elővárosokban élőktől veszi el a lehetőségét annak, hogy gyerekektől idősekig mindenki számára kerékpározható települések jöjjenek létre, könnyebben kombinálhassák napi ingázásuk során a kerékpárt a vasúttal, ami az egyre fenntarthatatlanabb mértékű autóforgalom csökkentésének eszköze lehetne.
      • Jöjjön a KRESZ-módosítás! Tegyünk most a legvédtelenebb közlekedők életéért! Alkalmazzuk végre itthon is a súlyos és halálos balesetek számának csökkentésében máshol bevált módszereket.
      • Történelmi jelentőségű kerékpáros fejlesztések Budapesten - vagy mégsem? A 2023-as budapesti közösségi költségvetésen a kerékpáros ötletek újra előkelő helyen végeztek, számos általunk is javasolt és támogatott ötlet fog megvalósulni a következő években. Ezzel párhuzamosan a VEKOP forrás felhasználásának határideje idén ősszel lejár - elkészülnek a kerékpáros fejlesztések városszerte. De valóban olyan nagyszabású fejlesztések valósulnak meg, mint ahogy 2016-ban elképzeltük? És mi történne a kerékpáros fejlesztésekkel, ha nem lenne a közösségi költségvetés?
      • 20. MAÚT Innovációs Fórum – VÁROSI UTAK ÉS KÖRNYEZETVÉDELEM
      • Bécs kerékpáros és gyalogos fejlesztései
      • Közlekedésbiztonsági konferencia, Győr
      • Magyar Urbanisztikai Társaság éves konferenciája
      • Közlekedéstudományi Egyesület „Merre tovább fővárosi kerékpározás?”
      • Nemzeti Közszolgálati Egyetem: „A KRESZ értelmezése a gyakorlatban” konferencia
      • Részvétel a BKK által szervezett Balázs Mór Klubokon

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Hazai- és nemzetközi együttműködések:

      • Együttműködési megállapodásunk alapján rendszeres egyeztetésen vettünk részt egész évben Balogh Samuval, a főpolgármester kabinetfőnökével
      • Egyeztettünk a Közlekedési Minisztériumból Pántya Józseffel, az útépítési beruházások támogatásáért felelős helyettes államtitkárral a 4-5 számjegyű utak és főutak felújításakor szükséges kerékpáros infrastruktúra kialakításáról
      • Együttműködési megállapodás alapján rendszeres egyeztetés a MÁV Starttal
      • Az év kerékpárútja – zsűriben részvétel
      • Együttműködés a helytörténeti múzeumokkal, bringakörök projekt elindítása, amely még folyamatban van
      • Részt vettünk és a Magyar Urbanisztikai Társaság Közlekedési Tagozatának alakuló ülésén
      • Bekerültünk az IKOP- és TOP Plusz monitoring bizottságába, ahol lehetőségünk van részt venni a nyertes pályázók kiválasztásához szükséges kritériumrendszer véglegesítésében, és adott esetben módosításokkal korrigálni az eddigi gyakorlatot.
      • Central European Active Mobility Lab
        • 2023. február-december között sikeresen valósult meg a CEAML projekt első éve. 2023. februárjában Pozsonyban vettünk részt a projektnyitó rendezvényen, majd márciusban folyamán számos konzultációt követően, a Mobilissimus által megadott szempontrendszer alapján Józsefvárosra és azon belül a Trefort utca iskolautcává alakítására esett a választásunk, mint a projektbe beemelendő budapesti pilot projekt.
        • Májusban több előzetes bejárást és egyeztetést követően megvalósultak a pilot helyszínhez kapcsolódó ex ante mérések, illetve megjelent a projekthez kapcsolódó első cikk az iskolautcákról. Június 1-jén szerveztük meg az első szakmai rendezvényt szintén az iskolautcákról, ahol 4 vendégelőadót, illetve körülbelül 40 látogatót fogadtunk. Júniusban elkészült az ex ante mérések elemzése, illetve azok angol összefoglalója.
        • 2023. augusztusban jelent meg a második cikk és a harmadik szakmai cikk, majd 2023. október 3-án rendeztük meg a második szakmai rendezvényt szintén a taktikai urbanizmus témakörében. 4 meghívott előadó tartott gondolatébresztő előadást, amelyet kerekasztal-beszélgetés követett. Több, mint 60-an vettünk részt az alkalmon. 2023. október 13-15. között partnertalálkozón, illetve konferencián vettünk részt Prágában, amelyről szakmai beszámolót készítettünk a Magyar Kerékpárosklub honlapjára.
        • 2023. november 21-én angol-magyar szinkrontolmácsolással valósult meg az “Alacsony kibocsátású zónák - jó gyakorlatok” című esemény. A regisztrálók száma 53 volt, míg az online rendezvényen összesen 40 fő vett részt. 2023. november 29-ig elkészül az utolsó, az előbb említett rendezvény szakmai tartalmát összefoglaló cikk a honlapra.
      • Országos területi szervezeti találkozót tartottunk február elején.
      • Összefogás a Lánchídért: 21 civil szervezettel kampányoltunk közösen a fenntartható közlekedési módokat előnyben részesítő Lánchídért
      • Jártunk a területi szervezeteinknél Veszprémben, Székesfehérváron, Dunakanyarban és Törökbálinton
      • Egész évben együttműködtünk a foodorával, akikkel júniusban bringás reggelit tartottunk Budapesten, öt helyszínen. Továbbá támogatták a Kerékpárosklub Kisokosunk megújítását, amiből foodora verzió is készült, amelyet futárjaik számára adnak át az oktatás során. Az együttműködésünk célja, hogy az ételfutárok városi közlekedésnek és a kerékpáros közösségeknek pozitív alkotó elemévé váljanak.

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Népszerűsítő kampányok, szemléletformálás:

      • A Bringázz a munkába! szemléletformáló kampányunkban 2023-ban a kerékpározás kiszámíthatóságát népszerűsítettük: a bringázás nem függ a nemzetközi piactól, sem a helyijárat-menetrendtől, szabadságot és függetlenséget ad. Könnyű vele menetidőt, útvonalat tervezni, időt spórol a használójának, mert nem kell dugóban ácsorgással, parkolóhely kereséssel, átszállásokkal, hosszú sétákkal számolni. A kerékpározás = kiszámíthatóság! Tavasszal és ősszel is rendeztük bringás reggelit a partnereinkkel együtt, rekordszámú helyszínen, az egész országban. Már 6 településen elindultak a Bicibusz menetek, idén tavasszal újra visszatérnek! Elkészült a Bringázz a munkába applikációnk, az első kihívásokhoz több ezren csatlakoztak. Jövőre továbbfejlesztjük, hogy még több embert tudjunk motiválni a munkába bringázásra!
      • Előzési oldaltávolságot mértünk 10 önkéntessel a Lánchídon és Budapest-szerte több helyen is, adatok és eredmények hamarosan érkeznek
      • Mesterséges intelligencia segítségével gondoltunk újra városi tereket egy csapat urbanistával.
      • Szórólaposztó akciót szerveztünk a József Attila lakótelepen az elkészült védett kerékpársávok népszerűsítése érdekében

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Tiltakozások:

      •  Petíciót indítottunk az átjárható Lánchídért
      •  Tüntetés a biztonságos utakért: Miután egymás után két esetben is vétlen, kerékpárutakon szabályosan kerékpározókat öltek meg, lemondtuk a július 10-ére tervezett "Happy Mass a Váci úton 2023" eseményünket. Budapest első védett kerékpársávjaira szervezett örömtekerés helyett tüntetést szerveztünk, mert bár örömmel fogadtuk az új sávokat, úgy gondoljuk, hogy sokkal határozottabb lépésekre van szükség a védtelen közlekedők biztonságáért. A demonstráció célja volt, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a városban kerékpározóknak és gyalogosoknak is joguk van a biztonságos környezethez, ahol nem féltik az életüket. Jöjjön a KRESZ-módosítás! Tegyünk most a legvédtelenebb közlekedők életéért!
      • Weiss Manfréd – távközlési kábel fektetés utáni elfogadhatatlan minőségű kerékpárút visszabontatása és újjáépíttetése
      •  4.kerület, Pozsonyi út-István út terveinek észrevételezése – kezdeményeztük, hogy a tervvel ellentétben a hatályos törvények alapján a teljes szakaszon épüljön ki kerékpáros létesítmény (a tervezés megszakadt)

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Bringatárolózás fesztiválokon

      • Szegedig csapat 2023-ban is mindent vitt : "Augusztus végén a SZIN-en önkénteseinkkel 0-24 órában vigyáztunk a fesztiválozók bringáira, rollereire, 1187 járművet regisztráltunk 4 nap alatt, és minden este teltházasak voltunk. Reméljük sikerül meggyőznünk a SZIN-t, hogy 2024-ben legyen nagyobb kapacitású a tároló."

      • gMi szolgáltattuk a bringatárolókat, és vigyáztunk is a kerékpárokra: a SOUNDon, a SZIGET fesztiválon, a STRAND fesztiválon, Veszprémben a Hosszúasztal Pikniken, és a Vál-völgyi Zsúron is.

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Kitelepülések eseményeken:

      • Bringázás a városban - Kerékpárosklub kitelepülés az Autómentes hétvégén
      • Nők Kerékpáron Műhely: Három alkalommal találkoztunk nyáron az autómentes rakparton. A résztvevők a kerékpár takarítás trükkjeit sajátították el, valamint fel is díszítettük kedvenceinket. Közben beszélgettünk arról, hogy milyen kifejezetten nőket megszólító programokat/kezdeményezéseket kellene képviselnie/szerveznie a Kerékpárosklubnak. Egyik alkalommal a műhelymunka után a Tekerj és Tanulj! Szöktesd a menyasszonyt! élő szerepjátékon ismerhettük meg a kerékpározás nőtörténeti jelentőségét és Beleznay Éva urbanista mesélt a Budapest szíve programról a szubjektív tekergésen.
      • Ötletelő és cipelő verseny a zuglói vasútállomáson

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Oktatás:

      • 22. alkalommal számoltuk meg az ország bringalámpáit
      • Ingyenes Bebiciklizést tartottunk az Üllői úton
      • Megújult a Kerékpáros Kisokosunk: Kisokosunkkal segíteni szeretnénk abban, hogy neked is sok örömet okozzon a kerékpározás. Innen letöltheted vagy online is böngészheted: https://kerekparosklub.hu/kisokos . Kisokosunk megújítását a foodora Magyarország támogatta!

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Jótékonyság:

      • Nyomtatott Kerékpárosklub Kisokos kiadványunkból ajánlottunk fel a Roma Produkciós Iroda Alapítvány Kerék – Párbeszéd projektjéhez. A projekt célja: hátrányos helyzetben élő 200 db kerékpár-tulajdonos kerékpárjait olyan állapotba hozni, amivel a biztonságos közlekedést biztosítani lehet.

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Szervezeti újdonságok:

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Támogasd a Kerékpárosklub munkáját!

      Támogasd te is a bringás fejlődést! Csatlakozz a Kerékpárosklubhoz!


      EZEKEN DOLGOZTAK A TERÜLETI SZERVEZETEINK:

      Bel-Buda

      Kövessétek a bel-budai területi szervezetünk oldalát a friss túrákért, eseményekért és helyi bringás hírekért!

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Budapest Belváros

      • Kapcsolatfelvétel a belvárosi önkormányzatokkal (2023: VII. és VIII. kerület)
      • VII. kerületben betekerés az önkormányzattal, és javaslattétel az utcák kétirányúsítására a kerékpárforgalom számára + kisebb infrastruktúra fejleszésekre
      • VIII. kerületben betekerés előkészítése
      • Tervek véleményezése városszerte
      • Közösségi média kezelése, MK-Belvár fb-csoport létrehozása
      • Bejelentések és fejlesztési javaslatok a járókelő.hu-n
      • Bringás uzsonnák lebonyolítása
      • Közösségépítés (pl. filmklub, túrák)
      • Havi minimassek újraindítása
      • Ne parkolj a bringaútra matricák legyártása (saját erőforrásból)
      • Közösségi költségvetésen ötletek beadása
      • Kapcsolatfelvétel a BKK-val a kerékpártárolóknál uralkodó rollerkáosz megszüntetésére
      • A megvalósult Üllői és Váci úti bringasávok mellé további 10 bringás infra-fejlesztés kiharcolása a fővárosnál (magánszemélyként)

      Hosszú idő után 2023-ban újra aktivizálódnak a belvárosi bringások! Kövessétek a belvárosi területi szervezetünk oldalát a friss túrákért, eseményekért és helyi bringás hírekért.

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Dél-Buda

      • Márciusban kiirtották a növényzetet a cserje szinten a Szerémy út mellett a Hengermalom úttól délre. Próbáltuk nyomozgatni hogy mi történhetett, és hogy mi volt az oka az egésznek. Nem jöttünk rá.
      • Megszerveztük az I bike-ra a csillagtúrát.
      • Ősszel tájékoztattuk a követőinket a Tóth József utcai körforgalom állásáról valamint a VEKOP projekt keretében megvalósult elemről a Soproni úton, a Duna menti kerékpárút budafoki szakaszán az élesztőgyár mögötti burkolathiányról, a Szerémi úton a Porsche szalonnál (Kondorosi út-Építész utca között) lezárásról.

      Kövessétek a dél-budai területi szervezetünk oldalát a friss túrákért, eseményekért és helyi bringás hírekért!

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Dunakanyar

      • 2023 április 22-én I Bike Vác felvonulást tartottunk. Sikerült megduplázni az egy évvel ezelőtti eseményen résztvevők számát, 140-en tekertük körbe a várost.
      • Váci Zöld Fesztiválon standdal vettünk részt. Mutáns kerékpárokat lehetett nálunk kipróbálni, becslésünk szerint százan éltek ezzel a lehetőséggel.
      • Bringára váltva kiállításra egy fekvő kerékpárt biztosítottunk, amit ott helyben ki is lehetett próbálni.

      Kövessétek a dunakanyari területi szervezetünk oldalát friss túrákért, eseményekért és helyi bringás hírekért!

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Észak-Buda

      Kövessétek az észak-budai területi szervezetünk oldalát a friss túrákért, eseményekért és helyi bringás hírekért.

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Észak-Pest

      Kövessétek az észak-pesti területi szervezetünk oldalát a friss túrákért, eseményekért és helyi bringás hírekért.

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Kecskemét

      • Tavasszal és ősszel is megszerveztük a Bringás uzsonnát
      • Többnyire meddőnek bizonyuló próbálkozásaink voltak egy minisztériumi beruházás, útfejlesztés kapcsán, hogy az érthetetlen megoldásokat tartalmazó terveken a kivitelezés során változtassanak. Szegélyek kapcsán értünk el némi sikert, de összességében egy közlekedési katasztrófáról beszélhetünk bringás szemszögből. Izsáki úti problémákról itt, itt és itt.
      • Visszaesett a kerékpártúráink száma és a résztvevők száma is a korábbiakhoz képest, de egy-két megmozdulásunk azért akadt

      Kövessétek a kecskeméti területi szervezetünk oldalát a friss túrákért, eseményekért és helyi bringás hírekért!

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Kelet-Pest

      Kövessétek a kelet-pesti területi szervezetünk oldalát a friss túrákért, eseményekért és helyi bringás hírekért.
      https://www.instagram.com/kertvarosibringa/
      https://twitter.com/mkkeletpest

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Szeged

      • Januárban mi is részt vettünk a Kerékpárosklub területi szervezeteinek országos találkozóján.
      • Egész évben fényképekkel és ábrákkal beszámoltunk a kerékpáros közlekedést érintő, és a médiában egyáltalán nem kommunikált lezárásokról, forgalomterelésekről (és ezek hiányáról). Így pl. az Algyői útról, az Aradi vértanúk teréről, Dóm térről, Rókusi krt-ról, Bajai útról, Izabella hídról, Etelka sorról, Tompai kapu útról, Vidra utcáról, stb.
      • Januárban beszámoltunk róla, hogy balesetveszélyes karókat tettek a Petőfi Sándor sugárútra. Sőt, arról is, hogy Kétfarkú Kutyapárt meghívására városunkba érkezett Yoda jedimester is. A médiakampány, és a Kutyapárt levelezése nyomán a karók nagyrészét áthelyezték júniusban.
      • Februárban rámutattunk, hogy az Önkormányzat a lakótelepekre - a hivatalos kommunikációval ellentétben - zöld területek fölszámolásával telepít százmillió forintokból parkolókat úgy, hogy így is alig jut valakinek parkoló, viszont a közlekedési gondok még súlyosabbá válnak. Közben a lakótelepi kerékpártárolás megoldása nincs a láthatáron.
      • Március elején beszámolhattunk róla, hogy a Belvárosi hídon 37%-kal többen bicikliztek át 2023 februárjában, mint egy évvel azelőtt.
      • Szintén márciusban 9 civil szervezettel együttműködésben közösen tiltakoztunk a 3. híddal kapcsolatos belvárosi “autópálya” tervezése, a biciklizés, gyaloglás, tömegközlekedés háttérbe szorítása, valamint a tervezés lakosságot kizáró módja ellen. Kértük a tervek felülvizsgálatát, és a lakossági szerveződések bevonását. Az októberi közmeghallgatáson is részt vettünk, és utána a tervező cégnek is megküldtük kéréseinket, javaslatainkat.
      • Június 20-án a szegedi Közgyűlés arról döntött, hogy 140 millió forintból 350 új kerékpártámaszt telepítenek a városban, ami azt jelenti, hogy alaphangon 700-zal több biciklis férőhely keletkezik, ezek egy része lakótelepeken.
      • Budapesten történt tragikus, sajnos biciklizőket is érintő balesetek kapcsán beszámoltunk róla, hogy Szegeden milyen gyorsulási versenyekkel, és száguldozásokkal veszélyeztetik a szegediek életét, testi épségét.
      • Augusztus elején bejártuk, és bemutattuk a tiszaszigeti Eurovelo kerékpáros útvonal kritikus állapotban lévő, gondozatlan szakaszát. A riportunknak nagy visszhangja lett, végül az annak nyomán szerveződő helyi és szegedi civilek (köztük önkéntesünk) és a tiszaszigeti önkormányzat járhatóvá tette az érintett szakaszt.
      • A Dóm tér átjárhatóságát még nem sikerült elérnünk, de azt igen, hogy most már nem kell a meredek kábeltaposón bukdácsolni, mivel légvezetéken oldják meg a vizesblokk áramellátását.
      • Olvasónk, György jóvoltából virtuálisan bebarangoltuk a Kistelek-Ópusztaszer kerékpárutat, és kiderült, hogy szerencsések vagyunk, hogy nem személyesen kellett megtennünk.
      • Éles kontrasztként bemutattuk olvasónk, és önkéntesünk szingapúri képeit, és a szupermodern luxus-városállam Szegeddel történő összehasonlítását. Van, amiben jobbak vagyunk Szingapúrnál?
      • Augusztus végén a SZIN-en önkénteseinkkel 0-24 órában vigyáztunk a fesztiválozók bringáira, rollereire, 1187 járművet regisztráltunk 4 nap alatt, és minden este teltházasak voltunk. Reméljük sikerül meggyőznünk a SZIN-t, hogy 2024-ben legyen nagyobb kapacitású a tároló.
      • Szeptember elején részt vettünk a Gyermekklinikáért rendezett szokásos jótékonysági kerékpártúrán.
      • Szeptemberben elbúcsúztunk egy többször bejelentett úthibától a Boldogasszony sugárúton, ezen fölbuzdulva újabb kerékpárúton lévő hibákat jelentettünk be az Önkormányzatnak a https://www.jarokelo.hu oldalon keresztül.
      • Közben csináltunk olyan dolgokat, amikről még nem számoltunk be, mert nem tartanak ott, pl. egyeztettünk a városi beruházó céggel a Tompai kapu úthoz tervezett körforgalomról, gondolkodtunk, hogy lehetne megoldani a Dóm téren az áthajtást a fesztiválok alatt, vagy miként lehetne megoldani a gyerekek biztonságos kiszállítását, és biciklizését a Juhász Gyula Gyakorlónál.
      • Idén már nem hívtak, hogy vegyünk részt az “Autómentes Nap” programjainak szervezésében, de nem is mentünk volna, mert a rendezvénnyel, annak tartalmával és lebonyolításával sem értünk egyet. Közzétettük, hogy miért.
      • Októberben megnéztük, milyen lehetőségei vannak annak, aki bringával közelítené meg a fölújított Szeged-Szabadka új, illetve fölújított állomását, megállóhelyét. Jók, mert vannak tárolók. Úgy tudjuk, hogy a nemzetközi vonatokra a kalauznál lehet kerékpárjegyet váltani a rendelkezésre álló helyek függvgényében, 2 euróért.
      • Novemberben az Etelka sorról kitiltották a bicikliseket, jól fölháborodtunk, mire megszüntették a tiltást. A végső sávkialakításnál viszont nem vették figyelembe a 2021-es javaslatunkat, így elég furcsa lett az Etelka sor végén a kacskaringózás, és szerintünk nem is olyan biztonságos, mint kéne lennie.
      • Decemberben érthetetlen módon folytatták a bicikliutakba állított karók dicstelen történetét, amit olyan fölzúdulás követett, hogy miután megírtuk az oldalunkon, és küldtünk egy hivatalos levelet is az önkormányzati közútkezelőnek, másnapra eltűntek a veszélyes karók.

      Kövessétek a szegedi területi szervezetünk oldalát a friss túrákért, eseményekért és helyi bringás hírekért!

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Székesfehérvár

      • A székesfehérvári területi szervezet 2023-ban nem szervezett hivatalos programot. Új aktivistákkal megerősödve 2024-ben új programokkal jelentkezünk!

      Kövessétek a székesfehérvári területi szervezetünk oldalát a friss túrákért, eseményekért és helyi bringás hírekért!

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Szentendre

      Kövessétek a szentendrei területi szervezetünk oldalát a friss túrákért, eseményekért és helyi bringás hírekért!

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Törökbálint

      • Nagy reményekkel telve 2023 júniusában megalakult a helyi szervezet.
      • Mivel szervezetünk egyben a környékbeli településekre ( Budaörs, Biatorbágy) is pozicionálta magát, első körben megismertettük magunkat az Önkormányzatok vezetőségével.
      • Ennek folyományaként, júliusban már javaslatokat adhattunk be a Budakeszi - Budaörs - Törökbálint települések agglomerációs összekötését biztosító EU-s pályázathoz. Novemberben a Törökbálinti KHT-t véleményezhettük. Reményeink szerint az abban foglaltak nagy része - a Nemzeti Kerékpáros Stratégiával összhangban - meg fog valósulni.
      • Tagjainkkal már az alakuló gyülésünkön megbeszéltük, hogy Törökbálinton Bicibuszt szervezünk. Lelkes szülők segítségével ez olyan jól sikerült, hogy csak a rosszra fordult időjárás miatt hagytuk abba. Természetesen 2024-ben folytatjuk. Célunk, hogy az iskolába biciklizés lehetősége mindennapos legyen. A Bicibusz útvonalakon a Törökbálint Városőrség tagjai segitették a zökkenőmentes közlekedést.
      • Az idei évre is nagy tervekkel készülünk. Egyrészt egy közös csapatépítő-érzékenyítő túrát fogunk szervezni az Önkormányzat dolgozóinak. Sajnos a hivatali dolgozók és döntéshozók nem igazán ismerik a kerékpárral közlekedők problémáit, mert ők nem bicikliznek. Ahhoz, hogy Törökbálint az egyik legkerékpárosbarátabb infrastruktúrával rendelkezzen 2030-ra, elengedhetetlen, hogy az Önkormányzatnál páran biciklire üljenek.
      • Ezt meglovagolva szeretnénk a törökbálinti kerékpáros útvonalak hiátusait megszüntetni mihamarabb.
      • Másik nagy tervünk a kerékpárral közlekedők dekriminalizálása a városban. Ennek egyik első lépése az egyirányú utcák kétirányúsítása lenne kerékpárosok részére. Brüsszeli mintára, csak azokat az utcákat jelölnék, amik ténylegesen egyirányúak minden közlekedő számára. Jelenleg ez még pont fordítva van.
      • Tavasszal szeretnénk még egy biciklis felvonulást is szervezni, az I Bike Bp mintájára.

      Kövessétek a törökbálinti területi szervezetünk oldalát a friss túrákért, eseményekért és helyi bringás hírekért.

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Velencei-tó

      Kövessétek a velencei-tavi területi szervezetünk oldalát a friss túrákért, eseményekért és helyi bringás hírekért.

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Veszprém

      • Április 1. Dogshow kerékpáros zenés felvonulás, képek
      • Április 22-én Föld napja alkalmából szemétszedés és takarítás kerékpárút mentén
      • Július 19-én bringás reggelit szerveztünk
      • Szeptember 19-én Bringás uzsonnát
      • Október 24-én a város első Bicibusz rendezvényét szerveztük meg
      • Az Európa Kulturális Fővárosa keretében a volt bútorgyárt területéből egy szórakozóhelyet készítettek, Gyárkert néven. A plázánál véget érő kerékpárutat szó szerint bebetonozták, ami nem tetszett nekünk és készítettünk egy dokumentumot amivel felhívjuk az illetékesek figyelmét erre
      • Az illetékesekkel folytatott beszélgetés kapcsán készítettünk egy részletesebb tervet, főleg a parkoló áttervezésével, hogy a kerékpáros átvezetés biztosítható legyen. (Tavasszal átrendezik a területet és akkor fognak ezzel is foglalkozni)
      • Kádártai kerékpárút és az új országút kapcsán kialakuló problémára hívtuk fel a kivitelez figyelmét. (Ezidáig nem érkezett válasz a megkeresésünkre)
      • A várossal egyeztetve kerültek ki különböző helyszínekre e-bike töltők, szerszám és kerékpárpumpa állomásokat valamint kerékpártárolók

      Kövessétek a veszprémi területi szervezetünk oldalát a friss túrákért, eseményekért és helyi bringás hírekért!

      Vissza a tartalomjegyzékhez

      Támogasd a bringás fejlődést!

      Csatlakozz a Kerékpárosklubhoz, csináljunk együtt bringás országot Magyarországból!

      Kapcsolódó hírek

      15%-kal több kerékpározót mértek Budapesten 2020-ban, decemberben 61%-kal többet, mint egy éve

      A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15 %-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. A 2020-ban összesen mért 2.771.710. kerékpározó rekord azóta, hogy egyszerre öt helyen mérik a biciklis forgalmat. A bicikliutak és sávok aszfaltjába telepített detektorok felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek, a bringás forgalom télen nőtt leginkább 2019-hez képest. A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton mérték a legnagyobb éves (26%-os) növekedést, a budai rakparton pedig 2020-ban mértek először 1 milliónál több kerékpározót számoltak. Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpáros forgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő.

      2021.01.11 |  aron
      Így lett kerékpársáv a Nagykörúton és más fontos főútvonalakon

      2020 legnagyobb és leghíresebb hazai kerékpárosbarát fejlesztése a nagykörúti kerékpársáv volt. A régóta várt, belvárosi kerületeket összekötő kerékpársávok tesztüzemét a tavaszi koronavírus-járvány elkerüléséhez kapcsolódóan indították el, majd a népszerűségét látva kisebb változtatásokkal ősszel meg is tartották. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan ért be több évtized várakozása, milyen volt a fogadtatása, miken vitáztunk és milyen lehetőséget ad a Nagykörút jövőjének, ezzel Budapestnek ez a kétszer két, olcsón és gyorsan kivitelezett sárga csík. A történet nem csak a Nagykörútra érvényes, akkor is érdemes elolvasnod visszaemlékezésünket, ha nem a környéken élsz, mert a tapasztalatok máshol is hasznosak lehetnek.

      2020.12.29 |  aron
      Itt találod Budapest és környéke kerékpárboltjainak térképét

      Térképre tettük Budapest bringaboltjait és szervizeit. Jó böngészést!

      2021.02.03 |  aron