Facebook Instagram Youtube

Van megoldás a budapesti Nagykörútra!

Van megoldás a budapesti Nagykörútra!
2014.11.30
A Nemzeti Közlekedési Napokon elhangzott egy előadás "Hogyan kerékpározzunk a Nagykörúton?" címmel. Az ott hallottak alapján úgy tűnik, van olyan megoldás, ami jelentős költségigény nélkül, kisebb beavatkozásokkal képes kerékpárosbaráttá tenni a körutat anélkül, hogy a forgalmi és parkolási rend jelentősen változna.
Nemzeti Közlekedési Napokon elhangzott egy előadás "Hogyan kerékpározzunk a Nagykörúton?" címmel. Az ott hallottak alapján úgy tűnik, van olyan megoldás, ami jelentős költségigény nélkül, kisebb beavatkozásokkal képes kerékpárosbaráttá tenni a körutat anélkül, hogy a forgalmi és parkolási rend jelentősen változna.
 
A budapesti Nagykörút kerékpározhatóvá tétele egyre sürgetőbb kérdés. Szervezetünk is sokat foglalkozott már a kérdéssel, sokat írtuk és mondtuk, hogy a körút fontos közlekedési útvonal a kerékpáros közlekedés számára is, azonban a mai állapotában nem csábitja a gyakorlatlan kerékpárvezetőket az ott közlekedésre. Véleményünk szerint szükséges az élhetőbb és kerékpárosbarátabb körút kialakítása, de ehhez olyan komplex közlekedéspolitikai döntésekre van szükség, amely többek között a belső városrészek funkciójának teljes újragondolását igényli. Ehhez persze szándék és egyetértés kell. 
 
Most úgy tűnik, hogy van olyan ideiglenes megoldás, amely a gépjárműforgalom érdemi zavarása nélkül, minimális parkolóhelyszám csökkentéssel a jelenlegi forgalmi rend megtartásával oldhatná meg a problémát.
Ilyen lehetne a Nagykörút keresztmetszeti kialakítása
 
 
Ilyen attraktív "vörös szőnyegen" lehetne tekerni
 
Ha a parkolóhelyek a fák közé kerülnek az ún. berendezési sávba, a felszabaduló parkolósáv helyén teljes értékű kerékpársáv alakítható ki. A villamosmegállók mellett szűk a hely, itt járdán vezetett irányhelyes kerékpárutat tartalmaz a javaslat. A fák között való parkolás nem vesz el helyet a gyaloglástól, ott ma is számtalan használaton kívüli telefonfülke vagy hirdetőoszlop foglalja a területet. Ez a javaslat a készítői szerint is csupán ideiglenes megoldás, ami rövid időn belül rendezhetné a Nagykörút mostoha helyzetét egészen addig, amíg nem születik döntés az út és a csatlakozó hidak sorsáról.
 
Most is sok a szűkület, mégis működik
 

Kapcsolódó hírek

15%-kal több kerékpározót mértek Budapesten 2020-ban, decemberben 61%-kal többet, mint egy éve

A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15 %-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. A 2020-ban összesen mért 2.771.710. kerékpározó rekord azóta, hogy egyszerre öt helyen mérik a biciklis forgalmat. A bicikliutak és sávok aszfaltjába telepített detektorok felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek, a bringás forgalom télen nőtt leginkább 2019-hez képest. A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton mérték a legnagyobb éves (26%-os) növekedést, a budai rakparton pedig 2020-ban mértek először 1 milliónál több kerékpározót számoltak. Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpáros forgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő.

2021.01.11 |  aron
Így lett kerékpársáv a Nagykörúton és más fontos főútvonalakon

2020 legnagyobb és leghíresebb hazai kerékpárosbarát fejlesztése a nagykörúti kerékpársáv volt. A régóta várt, belvárosi kerületeket összekötő kerékpársávok tesztüzemét a tavaszi koronavírus-járvány elkerüléséhez kapcsolódóan indították el, majd a népszerűségét látva kisebb változtatásokkal ősszel meg is tartották. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan ért be több évtized várakozása, milyen volt a fogadtatása, miken vitáztunk és milyen lehetőséget ad a Nagykörút jövőjének, ezzel Budapestnek ez a kétszer két, olcsón és gyorsan kivitelezett sárga csík. A történet nem csak a Nagykörútra érvényes, akkor is érdemes elolvasnod visszaemlékezésünket, ha nem a környéken élsz, mert a tapasztalatok máshol is hasznosak lehetnek.

2020.12.29 |  aron
Itt találod Budapest és környéke kerékpárboltjainak térképét

Térképre tettük Budapest bringaboltjait és szervizeit. Jó böngészést!

2021.02.03 |  aron