Facebook Instagram Youtube

A kormány elfogadta a Nemzeti Közlekedési Stratégiát - és benne a Kerékpáros Koncepciót

A kormány elfogadta a Nemzeti Közlekedési Stratégiát - és benne a Kerékpáros Koncepciót
2014.09.01
Másfél év előkészítő munka után 2014. augusztus 28-án a kormány elfogadta a Nemzeti Közlekedési Infrastruktúra-Fejlesztési Stratégiát - és benne a kerékpáros koncepciót is, melyben komoly előkészítő munkát végeztünk mi is! 
Másfél év előkészítő munka után 2014. augusztus 28-án a kormány elfogadta a Nemzeti Közlekedési Infrastruktúra-Fejlesztési Stratégiát - és benne a kerékpáros koncepciót is, melyben komoly előkészítő munkát végeztünk mi is!
 

A koncepció előkészítésében többszörösen résztvettünk. Emiatt jött létre másfél évvel ezelőtt a Kerékpáros Kerekasztal a 6 legjelentősebb kerékpáros szervezet (Kerékpáros Magyarország Szövetség, Kerékpárosbarát Települések Országos Szövetsége, Magyar Kerékpárosklub, Magyar Kerékpársportok Szövetsége, Magyar Természetjáró Szövetsége, Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség) valamint az európai szövetségünk, a European Cyclists' Federation részvételével.
 
Közösen készítettük el a Nemzeti Kerékpáros Koncepciót. Ez beépült abba a koncepcióba, ami a Nemzeti Közlekedési Infrastruktúra-Fejlesztési Stratégiának is része. Ez az anyag lett az alapja annak a munkának, ami segítségével megszületik majd a 2014-2020-as időszak operatív programjainak kiírása.
 
A stratégiában integráltan megjelenik a kerékpár, de külön is készült egy koncepció, ami tartalmaz minden olyan fontos elemet, amit a szakemberek fontosnak tartottak.
 
Az anyag elkészülte óta már a 2014-2020-as operatív programok kidolgozásában is résztvettünk, mely ez alapján készült, azaz ott is megjelentek a kerékpáros szempontok.
 

Itt olvashatsz tovább:

Előzmények:

 
 

Kapcsolódó hírek

15%-kal több kerékpározót mértek Budapesten 2020-ban, decemberben 61%-kal többet, mint egy éve

A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15 %-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. A 2020-ban összesen mért 2.771.710. kerékpározó rekord azóta, hogy egyszerre öt helyen mérik a biciklis forgalmat. A bicikliutak és sávok aszfaltjába telepített detektorok felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek, a bringás forgalom télen nőtt leginkább 2019-hez képest. A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton mérték a legnagyobb éves (26%-os) növekedést, a budai rakparton pedig 2020-ban mértek először 1 milliónál több kerékpározót számoltak. Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpáros forgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő.

2021.01.11 |  aron
Így lett kerékpársáv a Nagykörúton és más fontos főútvonalakon

2020 legnagyobb és leghíresebb hazai kerékpárosbarát fejlesztése a nagykörúti kerékpársáv volt. A régóta várt, belvárosi kerületeket összekötő kerékpársávok tesztüzemét a tavaszi koronavírus-járvány elkerüléséhez kapcsolódóan indították el, majd a népszerűségét látva kisebb változtatásokkal ősszel meg is tartották. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan ért be több évtized várakozása, milyen volt a fogadtatása, miken vitáztunk és milyen lehetőséget ad a Nagykörút jövőjének, ezzel Budapestnek ez a kétszer két, olcsón és gyorsan kivitelezett sárga csík. A történet nem csak a Nagykörútra érvényes, akkor is érdemes elolvasnod visszaemlékezésünket, ha nem a környéken élsz, mert a tapasztalatok máshol is hasznosak lehetnek.

2020.12.29 |  aron
Itt találod Budapest és környéke kerékpárboltjainak térképét

Térképre tettük Budapest bringaboltjait és szervizeit. Jó böngészést!

2021.02.03 |  aron