Facebook Instagram Youtube

Egyirányú utcák megnyitása kétirányú kerékpáros forgalom számára

 

Az utcák egyirányúsítását annak idején a gépjárművek akadálymentes haladása illetve több parkolóhely létesítése érdekében vezették be. Sok helyen a forgalmasabb útvonalakkal párhuzamos kisebb utcákat azért egyirányúsították, hogy a torlódások elől menekülő járművek ne ezeket a kis utcákat használják menekülésre.
Ennek eredményeképpen olyan úthálózat jött létre, amelynek számos pontján nincs átjárás, az egyirányú utcák közelében nincs ellenkező irányú útvonal.

A kerékpár egyik legfontosabb vonzereje a gyors eljutás. Ez azonban csak akkor érvényesül, ha az úthálózat átjárható, kerülőút nélkül célba lehet érni rajta. Az egyirányú utcákkal a kerékpárosok kerülőre kényszerülnek, ezzel egyrészt elvész a kerékpár legfontosabb előnye, másrészt a kerékpárosok sok esetben a nyugodtabb, kis forgalmú utcák helyett forgalmas útvonalakon kényszerülnek haladni. Ezt elkerülendő sok kerékpáros megpróbál a gyalogosokat veszélyeztetve a járdán vagy szabálytalanul az úttesten közlekedni. Bár ez utóbbi sok utcában fizikailag nem okozna gondot, a gépjárművek elférnének a kerékpárosok mellett, azonban az egyirányú utcában az autóvezetők nem számítanak a kerékpárosokra, így ez balesetveszélyes.

A kerékpáros közlekedés nem okoz forgalmi torlódást és nem károsítja a környezetet, ezért az egyirányú utcák kialakításának indokai nem értelmezhetők a kerékpárosokra. Nyugat-Európában ezt felismerve a kerékpárosokra vonatkozóan számos helyen feloldották az egyirányú utcák behajtási tilalmát. A legtöbb ilyen utcában gond nélkül elfér egymás mellett kerékpár és autó, ahol esetleg szűkület van, ott autós és kerékpáros elengedik egymást - mint ahogy két autó is kikerüli egymást egy szűk utcában. A kerékpáros és az autóvezető egymással szemben halad, ezért mindketten folyamatosan látják egymást, észlelik, hogy a másik mire készül.

Az egyirányú utcák megnyitása a kerékpárosok számára kis beavatkozással, alacsony költséggel megvalósítható, ugyanakkor ezzel számottevően támogatható a kerékpáros közlekedés. Különösen igaz ez a helyszűkével rendelkező belvárosi utcákra, ahol önálló kerékpárutat nem vagy csak nagy költség árán lehetne kialakítani, mindamellett ezeken az utcákban legtöbbször nem is indokolt.

Szegedi példák

A kiskörút lezárásával és átalakításával párhuzamosan ellenirányú kerékpársávok kerültek kijelölésre a Feketesas utcában. Így ismét el lehet jutni szabályosan kerékpárral a Dugonics tértől a Kálvin térig. Az egyirányúság feloldása a kerékpárosok számára fontos városi kapcsolatot nyitott meg újra, hiszen egyik párhuzamos utca (Kárász, Tisza L. krt), sem a Feketesas utca nem volt kerékpárosok számára használható az egyirányúsítási program bevezetése óta.
Székely László (Szegedi területi szervezet) fényképes beszámolója >>

Brüsszeli példák

Brüsszelben az egyik legáltalánosabban elterjedt, a biciklizést ösztönző intézkedés az egyirányú utcák megnyitása a biciklisták számára. E viszonylag olcsó intézkedés jelentősen megkönnyíti a kerékpáros közlekedést, anélkül, hogy hátrányt jelentene a gépkocsivezetőknek. Néhány év leforgása alatt Brüsszelben szinte minden egyirányú utcát megnyitottak a biciklisták számára, a megfelelő táblák, és felfestések elhelyezésével. A belga hatóságok szerint ezek az utcák semmiéle külön baleseti kockázatot nem jelentenek. A következőkben néhány példával szemléltetjük ezt a megoldást, amely százával (!) fordul elő a városban.

 

  1. A behajtani tilos tábla alatt olvasható EXCEPTÉ – UITGEZONDERD felirat (franciául és hollandul ’kivéve’) és a kerékpáros logó jelzi, hogy az utca mindkét irányban kerékpározható (St-Gilles, Brüsszel).

     
  2. Az ellenirányú kerékpáros közlekedés semmilyen gondot nem okoz (megjegyzés: még a nagyon szűk utcákban sem, ilyenkor az egyik fél lehúzódik és elengedi a másikat).

     
  3. Szélesebb utcákban, nagyobb forgalom esetén érdemes az utca teljes hosszában felfesteni az ellenirányú kerékpársávot.

     
  4. Ellenirányú kerékpársáv, belvárosi utca.

     
  5. Kisebb utcákban, vagy kisebb forgalom esetén elegendő az utca elején/végén elhelyezni az útburkolaton a kerékpáros jeleket és így jelölni a biciklista ellenirányban elfoglalt helyét.

     
  6. Behajtani tilos kivéve kerékpárosoknak’ tábla és felfestés az úton, Ixelles (Brüsszel)

Fotó és beszámoló: Madarassy Judit

 

Oszd meg kerékpáros élményeidet

Használd instagramon fotóid alatt a #kerekparosklub hashtaget és oszd meg a többiekkel merre tekertél, milyen kerékpáros fejlesztésekben botlottál a városban vagy ha részt vettél egy kerékpárosklub által szervezett rendezvényen.