Facebook Instagram Youtube

Visegrádi projektünk zárótalálkozója Budapesten

Visegrádi projektünk zárótalálkozója Budapesten
2011.08.02
Cimkék: Érdeklődőknek
A Magyar Kerékpárosklub mellett három másik szervezet vett részt a Visegrádi Alap által támogatott együttműködésben, melynek keretében a résztvevők megismerhették egymás tevékenységeit, tapasztalatokat cseréltek. A projekt nyitóját Prágában tartottuk, a mostani budapesti esemény pedig a zárótalálkozó volt, melyen az ECF is képviseltette magát.

A Magyar Kerékpárosklub mellett három másik szervezet vett részt a Visegrádi Alap által támogatott együttműködésben, melynek keretében a résztvevők megismerhették egymás tevékenységeit, tapasztalatokat cseréltek. A projekt nyitóját Prágában tartottuk, a mostani budapesti esemény pedig a zárótalálkozó volt, melyen az ECF is képviseltette magát.

Az Élhető városok (Livable Cities of Visegrad) elnevezésű projektünk 2010 augusztusában indult azzal a céllal, hogy a kelet-európai kerékpáros szervezetek megismerjék egymást, és tapasztalatokat gyűjtsenek egymástól. A kerékpározás fejlesztése Kelet-Európában ugyanis egy sajátos utat igényel, a nyugati példák nem másolhatók le egy az egyben az eltérő politikai és társadalmi környezet miatt. Az együttműködés keretében láthattuk, hogy milyen gondokkal küzdenek Prágában, Torunban és Kassán, miben erősek az ottani szervezetek, mik a hasonlóságok a városainkban, és milyen közös megoldásokat találhatunk problémák megoldására.
 
A projekt egy prágai találkozóval kezdődött, ahol szemügyre vehettük a város kerékpáros fejlesztéseit, és több hasonlóságot is felfedeztünk Prága és Budapest között. A találkozóról a fényképes beszámolót itt nézhetitek meg.
 
A zárótalálkozót Budapesten tartottuk, melyen a partnerszervezetek képviselői mellett az Európai Kerékpáros Szövetség (ECF) alelnöke, Piotr Kuropatwinksi is részt vett. Fontosnak tartottuk, hogy egy ilyen együttműködésben az ECF is képviselje magát, hiszen azt szeretnénk elérni, hogy a kelet- európai országok kerékpáros szervezetei nagyobb súlyt kapjanak az európai porondon. A találkozó részletes programját a cikk csatományai között találjátok.
 
A második napon egy kerékpáros bejárást szerveztünk az alábbi útvonalon:
Szabadság híd- Kálvin tér- Múzeum körút- Astoria- Károly körút- Bajcsy-Alkotmány utca- Kossuth tér- Jászai Mar tér.
 
 

A TV2 tények beszámolója az eseményről:

 

 

Sajtóvisszhang:


 

Kapcsolódó hírek

15%-kal több kerékpározót mértek Budapesten 2020-ban, decemberben 61%-kal többet, mint egy éve

A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15 %-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. A 2020-ban összesen mért 2.771.710. kerékpározó rekord azóta, hogy egyszerre öt helyen mérik a biciklis forgalmat. A bicikliutak és sávok aszfaltjába telepített detektorok felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek, a bringás forgalom télen nőtt leginkább 2019-hez képest. A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton mérték a legnagyobb éves (26%-os) növekedést, a budai rakparton pedig 2020-ban mértek először 1 milliónál több kerékpározót számoltak. Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpáros forgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő.

2021.01.11 |  aron
Így lett kerékpársáv a Nagykörúton és más fontos főútvonalakon

2020 legnagyobb és leghíresebb hazai kerékpárosbarát fejlesztése a nagykörúti kerékpársáv volt. A régóta várt, belvárosi kerületeket összekötő kerékpársávok tesztüzemét a tavaszi koronavírus-járvány elkerüléséhez kapcsolódóan indították el, majd a népszerűségét látva kisebb változtatásokkal ősszel meg is tartották. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan ért be több évtized várakozása, milyen volt a fogadtatása, miken vitáztunk és milyen lehetőséget ad a Nagykörút jövőjének, ezzel Budapestnek ez a kétszer két, olcsón és gyorsan kivitelezett sárga csík. A történet nem csak a Nagykörútra érvényes, akkor is érdemes elolvasnod visszaemlékezésünket, ha nem a környéken élsz, mert a tapasztalatok máshol is hasznosak lehetnek.

2020.12.29 |  aron
Itt találod Budapest és környéke kerékpárboltjainak térképét

Térképre tettük Budapest bringaboltjait és szervizeit. Jó böngészést!

2021.02.03 |  aron