Facebook Instagram Youtube

Újabb budapesti kerékpáros létesítményeket adtak át

Újabb budapesti kerékpáros létesítményeket adtak át
2012.02.14
A Budapesti Közlekedési Központ a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Közép-magyarországi Operatív Program „Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése” c. pályázat keretében négy európai uniós támogatással megvalósuló projekt kivitelezését fejezte be 2011 decemberében. A fejlesztés során Budapest három kerületében összesen négy új kerékpáros szakaszt építettetek ki: a XVII. kerületi Pesti úton, a XXI. kerületben az Ady Endre úton, valamint a XI. kerületi Bogdánfy utcában.

A Budapesti Közlekedési Központ a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Közép-magyarországi Operatív Program „Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése” c. pályázat keretében négy európai uniós támogatással megvalósuló projekt kivitelezését fejezte be 2011 decemberében. A fejlesztés során Budapest három kerületében összesen négy új kerékpáros szakaszt építettetek ki: a XVII. kerületi Pesti úton, a XXI. kerületben az Ady Endre úton, valamint a XI. kerületi Bogdánfy utcában.

A projektek összköltsége 405 millió forint, amelyhez az Európai Unió több mint 256 millió forintos támogatást nyújtott. Az átadott létesítmények közül több is eddig hiányzó szakaszokat pótol, azonban fontos tudni, hogy ezek többsége nem új tervezésű; a Főváros 2007-ben nyert pályázati támogatást a megépítésükre.

A Bogdánfy úton kerékpársávot alakítottak ki, ami fontos kapcsolatot teremt a Karinthy Frigyes úti kerékpársáv és a Dombóvári úti kerékpárút között. Ennek köszönhetően megteremtődött a Hamzsbégi út és az Infopark közötti kerékpáros kapcsolat is.  Ehhez a projekthez készített nyilatkozatunkat itt olvashatjátok.

 

Az Ady Endre úti kerékpárutat már 2007-ben is csak fenntartásokkal támogattuk, mert hosszútávon kerékpársáv kialakítását javasoltuk. Itt található egy szervizút is, ahol a kerékpáros forgalom kisebb költségbefektetés mellett is megfelelően lebonyolódhatna, illetve a terület beépítettsége sem indokolja az egyoldali kerékpáros infrastruktúrát.

A Pesti úton szintén egy egyoldali kerékpárutat építettek, azonban itt a beépítettség és a forgalmi igények nem feltétlen igénylik a kétoldaliságot.

Kérjük írjátok meg az ezzel kapcsolatos későbbi tapasztalatotokat.

A fenti beruházásokról további részleteket a BKK honlapján olvashattok.

Kapcsolódó hírek

15%-kal több kerékpározót mértek Budapesten 2020-ban, decemberben 61%-kal többet, mint egy éve

A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15 %-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. A 2020-ban összesen mért 2.771.710. kerékpározó rekord azóta, hogy egyszerre öt helyen mérik a biciklis forgalmat. A bicikliutak és sávok aszfaltjába telepített detektorok felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek, a bringás forgalom télen nőtt leginkább 2019-hez képest. A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton mérték a legnagyobb éves (26%-os) növekedést, a budai rakparton pedig 2020-ban mértek először 1 milliónál több kerékpározót számoltak. Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpáros forgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő.

2021.01.11 |  aron
Így lett kerékpársáv a Nagykörúton és más fontos főútvonalakon

2020 legnagyobb és leghíresebb hazai kerékpárosbarát fejlesztése a nagykörúti kerékpársáv volt. A régóta várt, belvárosi kerületeket összekötő kerékpársávok tesztüzemét a tavaszi koronavírus-járvány elkerüléséhez kapcsolódóan indították el, majd a népszerűségét látva kisebb változtatásokkal ősszel meg is tartották. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan ért be több évtized várakozása, milyen volt a fogadtatása, miken vitáztunk és milyen lehetőséget ad a Nagykörút jövőjének, ezzel Budapestnek ez a kétszer két, olcsón és gyorsan kivitelezett sárga csík. A történet nem csak a Nagykörútra érvényes, akkor is érdemes elolvasnod visszaemlékezésünket, ha nem a környéken élsz, mert a tapasztalatok máshol is hasznosak lehetnek.

2020.12.29 |  aron
Itt találod Budapest és környéke kerékpárboltjainak térképét

Térképre tettük Budapest bringaboltjait és szervizeit. Jó böngészést!

2021.02.03 |  aron