Facebook Instagram Youtube

EGYÜTT KÖSZÖNTÖTTÜK AZ ÚJ ÉVET

EGYÜTT KÖSZÖNTÖTTÜK AZ ÚJ ÉVET
2014.02.11
Az idei évben először – de hagyományőrző céllal - együtt köszöntöttük az Új Évet Támogatóinkkal, Barátainkkal.

A budapesti József Attila Művelődési Központban tartottuk január 21-én Újév Köszöntő rendezvényünket.  Meghívtuk támogatóinkat, szponzorainkat, barátainkat, hogy együtt tekintsük át az elmúlt évet, eredményeinket, ünnepeinket, kampányainkat, és bemutathassuk elképzeléseinket az idei évre. 

A közösen töltött este első részében filmen mutattuk be munkánkat. A tíz perces kisfilmbe alig fért bele a teljes 2013-as év: a Bam! kampányok, a hatalmas forgalomnövekedést mutató számlálónk, a kampányaink kisfilmjei, nyári rendezvények, szakmai napok vidéki önkormányzatokkal, külföldi programok – konferenciák és  szakmai utazások, a  VOCA projektünk részletei, Bringával Boltba kampány nyitója.  A sok eseményt és programot számos életképpel mutattuk be, a közös bennük: BRINGÁZNI  JÓ! (A filmet Halász Áron készítette.)

 

A MasterCard kerékpár

A 2013/14-es év Kerékpárosklub munkáját kiemelten támogatja a MasterCard.  Az este keretében adtuk át a MasterCard által támogatott játék nyertesének a Csepel kerékpárt.

A díjat Sisa-Molnár Anikó a MasterCard képviselője adta át, és egyben elmondta, a MasterCard számára fontos a kerékpározás népszerűsítésének támogatása, ezért vesznek részt örömmel a Magyar Kerékpárosklub munkájában.  A szerencsés nyertes Reczer Gábor, aki a januári hidegben haza is vihette az új kerékpárt.

 

A jövő (2014)

Ezt követően László János elnök beszélt röviden a 2014-es tervekről.  Bemutatta, hogy a tervezett tevékenységünk 2014-ben 3 fő prioritást követ: oktatás, amin belül elsősorban a szakmai képzéssel fogunk foglakozni (mérnökképzés és továbbképzés), szemléletváltás, benne a régik mellett új kampánnyal a partneri közlekedéséről (Együtt közlekedünk) és természetesen szervezetépítés, ebben az évben szeretnénk megerősíteni a területi szervezeteket.

A prezentáció ITT nézhető meg.

A nagy Támogatás

Az est fénypontja a közös nyilatkozattétel volt.  Arra kértük minden megjelent barátunkat, támogatónkat, hogy írják alá az előre elkészített deklarációt, mellyel mindenki megerősíti, hogy lehetőségeihez képest támogatja, segíti a munkánkat az idei évben is.

Az első aláírásra nem kellett sokat várni, és néhány perc múlva megtelt a lelkes támogatók aláírásával a nagy KÖZÖS NYILATKOZAT.

 

A találkozó további képei megtekinthetőek ITT:

A fotókat készítette Varga Gábor (Vargosz).

Kapcsolódó hírek

15%-kal több kerékpározót mértek Budapesten 2020-ban, decemberben 61%-kal többet, mint egy éve

A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15 %-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. A 2020-ban összesen mért 2.771.710. kerékpározó rekord azóta, hogy egyszerre öt helyen mérik a biciklis forgalmat. A bicikliutak és sávok aszfaltjába telepített detektorok felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek, a bringás forgalom télen nőtt leginkább 2019-hez képest. A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton mérték a legnagyobb éves (26%-os) növekedést, a budai rakparton pedig 2020-ban mértek először 1 milliónál több kerékpározót számoltak. Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpáros forgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő.

2021.01.11 |  aron
Így lett kerékpársáv a Nagykörúton és más fontos főútvonalakon

2020 legnagyobb és leghíresebb hazai kerékpárosbarát fejlesztése a nagykörúti kerékpársáv volt. A régóta várt, belvárosi kerületeket összekötő kerékpársávok tesztüzemét a tavaszi koronavírus-járvány elkerüléséhez kapcsolódóan indították el, majd a népszerűségét látva kisebb változtatásokkal ősszel meg is tartották. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan ért be több évtized várakozása, milyen volt a fogadtatása, miken vitáztunk és milyen lehetőséget ad a Nagykörút jövőjének, ezzel Budapestnek ez a kétszer két, olcsón és gyorsan kivitelezett sárga csík. A történet nem csak a Nagykörútra érvényes, akkor is érdemes elolvasnod visszaemlékezésünket, ha nem a környéken élsz, mert a tapasztalatok máshol is hasznosak lehetnek.

2020.12.29 |  aron
Itt találod Budapest és környéke kerékpárboltjainak térképét

Térképre tettük Budapest bringaboltjait és szervizeit. Jó böngészést!

2021.02.03 |  aron