Facebook Instagram Youtube

Kerékpáros kommunikációról tartottunk előadást az ELTE média szakán

Kerékpáros kommunikációról tartottunk előadást az ELTE média szakán
2019.03.11
„Hogyan vennél rá minél több 18-25 évest, hogy biciklivel közlekedjenek a mindennapokban?” - erre a kérdésre kellett választ adniuk az ELTE Bölcsészettudományi Kar média szakon Hammer Ferenc vezetésével futó kreatívgazdaság versenyszeminárium diákjainak a Kerékpárosklub elnökhelyettese és szóvivője által tartott órán.

„Hogyan vennél rá minél több 18-25 évest, hogy biciklivel közlekedjenek a mindennapokban?” - erre a kérdésre kellett választ adniuk az ELTE Bölcsészettudományi Kar média szakon Hammer Ferenc vezetésével futó kreatívgazdaság-gyakorlatok versenyszeminárium diákjainak a Kerékpárosklub elnökhelyettese által tartott órán.

A Kerékpárosklubban nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne csak az infrastruktúra fejlesztésével, hanem szemléletformálással is foglalkozzunk. Ennek egyik terepe az egyetem, ahol a jövő szakembereivel tudunk a kerékpáros közlekedés elérhetőbbé, népszerűbbé tételéről beszélgetni. Szívesen elmondjuk, mit tanultunk eddig e téren, és megismerjük a diákok nézőpontját is.

Így jutottunk már el a mérnök- és rendészeti képzés több fórumára, és ide illeszkedik az ELTE média szak meghívása. A Kreatívgazdasági gyakorlatok keretében minden órát más, a kommunikációs szakma legkülönbözőbb területein dolgozó volt ELTE-s diák tart. 

A Kerékpárosklub kommunikációért felelős munkatársa és az I bike Budapest felvonulás főszervezője olyan kommunikációs kihívásokra és ötletekre volt kiváncsi, amivel az egyetemre járó korosztályban lehetne népszerűsíteni a kerékpározást. 

A hallgatók nagyon jól tapintottak rá a kerékpárra váltással szembeni külső és belső akadályokra, és az órára készített beadandóikban jó ötleteket - többen komplett kampányterveket - dolgoztak ki ezek leküzdésére.

Ezek értékelése során Halász Áron mesélt a Kerékpárosklub szakmai kihívásairól és tapasztalatairól, a pozitív szemléletformálás fontosságáról és gyakorlatairól is.

Szó volt a civil, szakmai szervezeti kommunikáció felépítéséről, lehetőségeiről és nehézségeiről is, különböző szervezeti célok elérésében betöltött szerepéről és eszközeiről.

Köszönjük a lehetőséget! További részletek az óráról a media.elte.hu oldalon olvashatóak.

 


Tetszett a cikk?

A Kerékpárosklub azért dolgozik, hogy bringa- és emberbarát településeink legyenek. Ez csak a Te támogatásoddal lehetséges.

Hogyan segíthetsz?

  • Add nekünk adód 1%-át! Adószámunk: 18245402-2-43. További infók az 1%-ról.
  • Lépj be! Tagsági díjaddal nem csak a munkánkat támogathatod. Helyi szervezetekhez csatlakozhatsz és rengeteg szolgáltatás, kedvezmény, biztosítás is jár érte az egész országban. Belépéshez kattints ide!

Oszd meg a cikket, ha egyetértesz céljainkkal!

 

 

Kapcsolódó hírek

15%-kal több kerékpározót mértek Budapesten 2020-ban, decemberben 61%-kal többet, mint egy éve

A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15 %-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. A 2020-ban összesen mért 2.771.710. kerékpározó rekord azóta, hogy egyszerre öt helyen mérik a biciklis forgalmat. A bicikliutak és sávok aszfaltjába telepített detektorok felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek, a bringás forgalom télen nőtt leginkább 2019-hez képest. A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton mérték a legnagyobb éves (26%-os) növekedést, a budai rakparton pedig 2020-ban mértek először 1 milliónál több kerékpározót számoltak. Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpáros forgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő.

2021.01.11 |  aron
Így lett kerékpársáv a Nagykörúton és más fontos főútvonalakon

2020 legnagyobb és leghíresebb hazai kerékpárosbarát fejlesztése a nagykörúti kerékpársáv volt. A régóta várt, belvárosi kerületeket összekötő kerékpársávok tesztüzemét a tavaszi koronavírus-járvány elkerüléséhez kapcsolódóan indították el, majd a népszerűségét látva kisebb változtatásokkal ősszel meg is tartották. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan ért be több évtized várakozása, milyen volt a fogadtatása, miken vitáztunk és milyen lehetőséget ad a Nagykörút jövőjének, ezzel Budapestnek ez a kétszer két, olcsón és gyorsan kivitelezett sárga csík. A történet nem csak a Nagykörútra érvényes, akkor is érdemes elolvasnod visszaemlékezésünket, ha nem a környéken élsz, mert a tapasztalatok máshol is hasznosak lehetnek.

2020.12.29 |  aron
Itt találod Budapest és környéke kerékpárboltjainak térképét

Térképre tettük Budapest bringaboltjait és szervizeit. Jó böngészést!

2021.02.03 |  aron